Mire jó az okoskarkötő és hogyan válasszam a legjobbat?

A Knight Rider sorozatot 1982-ben mutatták be, és a nézőközönség azonnal ráharapott - ha nem is a történet vagy a színészi kvalitások miatt, de két elképzelt eszköz mindenki képzeletét megragadta. Az első természetesen a beszélő autó, K.I.T.T. volt, de a másik, amit akkoriban minden gyerek akart magának, az okosóra. A főhős egyszerűen hangutasítással beszélt az eszközhöz, amely végrehajtotta az utasításait - valóban menőnek számított, bár akkoriban még közel sem járt a megvalósíthatóhoz. 

Azóta viszont már vannak okosórák, amelyek akár egy telefon szintjét is elérik tudásban és a funkciók gazdagságában. No meg persze árban is, ezért az egykori Knight Rider-rajongók egy része talán úgy gondolhatja, nincs szüksége ennyi mindenre és nem is szán ennyit a megvásárlására. Az okosórák fejlődése azonban már a kezdeteknél kettéágazott, megjelentek ugyanis az úgynevezett okoskarperecek, amelyek azóta is elérhetőbb áron kínálnak egy adott célra szolgáló funkcionalitást. 

Mit tudnak az okoskarkötők? 

A legelső modelleket fitneszkarkötőnek, fitneszpántnak is nevezték, hiszen első sorban az egészség megőrzésének egyszerű kiegészítői voltak. Képesek voltak például a megtett lépések számlálására, amely, ha nem is volt teljesen pontos, de nagyságrendet tekintve motivációt adhatott ahhoz, hogy napról napra kimozduljunk a lakásból és pár ezer lépés megtételével kicsit átmozgassuk magunkat. 

A mai okoskarperecek többsége szintén az egészség és a fitnesz területén maradt, de már jóval többet tudnak - mindezt viszont úgy teszik, hogy kis méretük miatt szinte észrevétlenül figyeljék az élettani funkcióinkat, használatuk pedig a lehető legegyszerűbb maradjon. 

Az apró kijelzőn legtöbbször alapértelmezetten óraszámlapot találunk, de ezt átállíthatjuk a számunkra fontos funkciókra, így amennyiben az eszköz támogatja ezt, azonnal láthatjuk a pulzusunkat vagy az aznapi lépéseink számát. A modern okoskarperecek azonban már olyanok, mint egy láthatatlan személyi edző: beállíthatjuk rajta, milyen mozgásformára készülünk, és követi a teljesítményünket, illetve akár tanácsokat is ad a hatékonyság növeléséhez. Egyes modellek a mozgásformát automatikusan fel is ismerik, így anélkül kapunk összefoglalót az aznapi tevékenységünkről, hogy külön magyarázni kellene az eszköznek, mikor mit csináltunk. 

A virtuális edzőn kívül a modellektől függően sokféle egyéb szolgáltatás is elérhető a vékony pántokban. Egyes karperecek folyamatosan figyelik a vérnyomásunkat, figyelik az alvásunk részleteit, a horkolást, a vér oxigénszintjét. Van, amely észleli, ha elesünk és néhány koppintással értesíti az előre beállított ismerősünket. Emellett vannak olyan okospántok, amelyek már-már okosórás funkciókat is kaptak, így képesek például a telefonunkkal összekapcsolva zenét lejátszani, megjelenítik a beérkező üzeneteket vagy jeleznek egy bejövő hívás esetén. Az apró eszközök között találunk már cseppálló kivitelűeket és olyanokat is, amelyeket úszás közben sem kell levennünk (ami már csak azért is nagyszerű, hiszen ezt a mozgásformát is képesek követni és tanácsokat adni). 

Mivel egy viszonylag kis méretű eszközről beszélünk, amelynek kijelzőmérete sem szívja le az akkumulátort, általában egy mai mobiltelefonnál jóval hosszabb üzemidővel számolhatunk, egy feltöltéssel akár több napig vagy akár egy hétig működnek. Maga a feltöltés sem bonyolult, hiszen vagy normál mobiltöltő használatával, vagy valamilyen bölcsőbe helyezve gyorsan új erőre kapnak. 

A legjobb okoskarkötők a Yettel kínálatában 

Míg néhány éve még csak pár gyártó foglalkozott kifejezetten okospántok készítésével, ma már a legnagyobbak és újabb versenyzők egyaránt fejlesztenek friss modelleket. Nézzünk meg néhányat a Yettelnél is elérhetők közül! 

  • Samsung Galaxy Fit3: a stílusos pánt egyetlen feltöltéssel akár 13 napig működik, és eközben nagyon sok mindent nyújt. Több mint 100 edzésformát ismer, követi alvásunk minőségét és azonnali vészjelzést küldhetünk vele, ha elesnénk. Kicsi, de jó elrendezésű számlapján minden információ könnyen látható, és a gesztusvezérléssel pár mozdulat bármelyik funkció elérése. 
  • Xiaomi Smart Band 8: a divatos, hosszúkás számlapot teljesen a saját stílusunkhoz igazíthatjuk, miközben a burkolat alatt sokféle funkció bújik meg. Több mint 150 mozgásformát ismer, szabályozhatjuk az edzések intenzitását, a Smart Companion mode pedig abban segít, hogy ismerőseinkkel hangoljuk össze az edzéseinket. Eközben egész nap monitorozza a pulzus és véroxigén mellett a stressz-szintünket is, éjjel figyel az alvásunkra, valamint a női egészségügyre is külön funkciókat kapott. 
  • Honor Band 7: ez az okoskarperec szintén sokféle életfunkciót figyel, valamint mesterséges intelligenciát használ arra, hogy ezek alapján ajánlásokat tegyen az egészségesebb életmódra. Itt is elérhető 96 sportmód, valamint egy sor olyan segéd, amellyel a mobilunk egyes funkcióit érhetjük el a stílusos kijelzőn. 
  • HUAWEI Band 8: a keret nélküli, színgazdag AMOLED kijelzőn a kis méret ellenére minden információt tisztán és élesen láthatunk, többek között a 10 ezer óraszámlap valamelyikét. 100 edzésmóddal, mesterséges intelligenciával támogatott egészség-figyeléssel, stressz-csökkentő gyakorlatok ajánlásával lehet igazi, szinte láthatatlan társ a mindennapokban. 

galaxy fit 3

xiaomi smart band 8

honor band 7

 

Huawei band 8

Egy vékony csík, sokféle segítség 

Egy okoskarperec már azoknak is hatalmas életminőségbeli javulást jelenthet, akik nem szeretnének folyamatosan, aktívan használni a telefon mellett még egy okoseszközt. Egy ilyen kütyü szinte észrevehetetlenül figyel ránk, kis mérete és elenyésző tömege miatt el is felejthetjük, hogy rajtunk van, miközben óvja az egészségünket és segít abban, hogy mozgásainkat a lehető leghatékonyabbá tegyük. Mivel egy okoskarperec akár egy okosóra árának töredékéért is elérhető, érdemes beruházni rá, a láthatatlan segítőtárs onnantól csendben dolgozik értünk. 

Szerző:

Bátky Zoltán
informatikai és távközlési szakújságíró, szerkesztő