Fenntarthatóság

A Yettel mint felelős vállalat
 

A vezérigazgató köszöntője

„Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatójaként, amely több mint 3 millió ügyfelet szolgál ki, és közel 1700 munkavállalót foglalkoztat, a Yettel működése jelentős hatással van az ország társadalmára és gazdaságára. Mindig is tisztában voltunk azzal, hogy tevékenységünk milyen kötelezettségekkel és mekkora felelősséggel jár. Az, hogy működésünk helyszínén, az Európai Unióban az ESG egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, ezen ambíciónkat csak tovább erősítette és mélyítette. Mára a mobiltelefonok szinte olyan természetes részét képezik az életünknek, mint a levegővétel. A technológia olyan módon támogat minket, amit néhány évvel ezelőtt még aligha tudtunk volna elképzelni. Számomra és kollégáim számára kiváltság, hogy nap mint nap tanúi lehetünk a mobiltechnológia fejlődésének.

2023 jelentős év volt vállalatunk számára. Fontos mérföldkövet értünk el: TV-szolgáltatásunk elindításával triple play szolgáltatóvá váltunk, az otthoni megoldások teljes skáláját kínálva ügyfeleinknek, beleértve az otthoni internetszolgáltatást is. Hosszú távú mobilközpontú stratégiánk nagy lépése volt ez, melyet a több tízmilliárd forintos beruházással megvalósított hálózatmodernizációnk tett lehetővé. A hálózat adja működésünk és a több millió emberhez elérő szolgáltatásaink gerincét. Nagy örömömre szolgál, hogy a modernizációs folyamat 2023-ban közel a végéhez ért, hálózatunk 90%-a már megújult. Az 5G technológia elérhetősége folyamatosan terjed hálózatunkon, amely tízszer gyorsabb, és akár tízezerszer annyi eszközt képes egyszerre kiszolgálni, mint a 4G technológia. Igazán büszkék lehetünk arra, hogy független mérések szerint ma Magyarországon a Yettel által biztosított 5G mobilhálózat biztosítja a leggyorsabb elérést és a legnagyobb kapacitást.

A körforgásos gazdaság szempontjából 2023 szintén erős év volt, hiszen túlteljesítettük céljainkat: használteszköz-gyűjtési akcióink eredményeként vásárlóink az elmúlt két évben több mint 10 tonna készüléket vittek vissza üzleteinkbe, és terveink szerint 2028-ig 20 tonna elektromos hulladékot fogunk összegyűjteni. A körforgásos gazdasági modell virágzik, és a vállalkozások döntő szerepet játszanak abban, hogy a termékeket tartósabbá, újrafelhasználhatóvá vagy újrahasznosíthatóvá tegyék. A Yettelnél mi is azon dolgozunk, hogy új lehetőségeket biztosítsunk a termék életciklus meghosszabbítására, valamint az újrahasznosításra és felújításra. 

A társadalom iránti felelősségvállalás mindig is működésünk kulcsfontosságú eleme volt. 2023-ban az ukrajnai menekülteket segítő projektünk elnyerte a „Legjobb CSR program” elismerést az egyik legrangosabb hazai díjátadón, a CSR Hungary-n. A projekt több mint 100 kollégánk közreműködésével valósult meg.

A digitális írástudás már közel 10 éve oktatási programunk egyik alapeleme. Mivel a jövő generációja szimbiózisban él a digitális eszközökkel, tisztában vagyunk azzal, hogy felelősségünk van a biztonságos és tudatos internethasználatukban. Digitális oktatási programunkkal már több mint 70 000 fiatalt értünk el, több mint 160 magyarországi iskolával állunk kapcsolatban, és 800-nál is több tanár végezte el akkreditált képzésünket a ProSuli program keretében.

A sokszínűséget támogató, befogadó szervezeti kultúra jótékony hatással van a munkavállalók jóllétére, az üzleti teljesítményre és az innovációra egyaránt. Büszke vagyok arra, hogy a nemzetközi karrierplatform, a Munkahelyeink.hu szerint a Yettel 2023-ban a legmagasabbra értékelt munkáltató volt Magyarországon. A lista kizárólag a korábbi és jelenlegi munkavállalók véleménye alapján készül, ami számunkra, mint munkahely számára különösen értékes. 

Az esélyegyenlőségre törekvő és az összetartozás élményét megteremtő vállalatok erősebbek versenytársaiknál – de ez nem működhetne munkatársaink nélkül. A Yettelnél a befogadó szervezeti kultúra a kezdetektől fogva a vállalat DNS-ének része, és mi továbbra is építünk sokszínű alkalmazotti csapatunkra.

2023 decembere jelentős fordulópontot hozott a fenntarthatósági jelentéstételben, mivel Magyarország elfogadta az ESG-törvényt, és átültette az EU vállalati fenntarthatósági jelentéstételi irányelvét, a CSRD-t. Mint sok vállalat világszerte, korábban mi is önként vállaltuk fenntarthatósági céljainkat. Az új jelentéstételi követelmények azonban nyomást gyakorolnak a vállalatokra, hogy tevékenységüket mérjék és ezáltal még többet tegyenek. Úgy vélem, kulcsfontosságú annak biztosítása, hogy ne öncélúan magáért a jelentéstételért riportáljunk, hanem azt inkább eszközként, transzparens viszonyítási alapként használjuk, amely a döntéshozatalt és a tényleges változást mozdítja elő.”

Olvasd el a teljes köszöntőt és a 2023-as fenntarthatósági jelentésünket ITT

        

      

 

Igor Prerovsky


Igor Prerovsky
A Yettel Magyarország vezérigazgatója 


Úgy véljük, egy üzleti működés csak akkor fenntartható, ha abban a fenntartható fejlődés mindhárom pillére szerepel, azaz a gazdasági megfontolások mellett figyelembe veszünk környezeti- és társadalmi szempontokat is. 

Ennek megfelelően azon dolgozunk, hogy infokommunikációs technológiánk előnyeit úgy tegyük elérhetővé mindenki számára, hogy közben üzleti tevékenységünkben és döntéseinkben felelősségteljesen, etikusan és átláthatóan járunk el, valamint az esetleges káros társadalmi- és környezeti mellékhatásokat minimalizáljuk és kompenzáljuk.

Fenntarthatósági tevékenységünk fókuszában az internetbiztonság és a felelős üzleti működés áll. Ezek mellett hangsúlyt fektetünk környezetünk védelmére, felelős foglalkoztatási gyakorlatok alkalmazására, illetve civil partnereinket is segítjük olyan projektek megvalósításában, melyek a fenntarthatósági stratégiánkba illeszkednek.
 

Digitális oktatás

Hipersuli

ProSuli

A ProSuli a digitális oktatási programunk, amelyben 2015 óta dolgozunk a digitális oktatási módszertanok terjesztésén, fejlesztésén. Iskolákat fogunk össze és támogatjuk a digitális újításra nyitott pedagógusok munkáját, tanári közösséget építünk, és szupergyors internet-hozzáféréssel segítjük az iskolák digitalizációját. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Oktatási Hivatal) által akkreditált képzést is biztosít bármely – akár ProSuli iskolákon kívüli – pedagógus számára. 

Hipersuli

 KórházSuli

Büszke főtámogatói és a kezdetektől partnerei is vagyunk a KórházSulinak, mivel hisszük, hogy az internet segítségével sokat tehetünk az egyenlőtlenségek csökkentéséért. A KórházSuli egészségi állapotuk miatt hátrányban lévő gyerekeknek segít a felzárkózásban. A programban résztvevő tanárok és diákok részére korlátlan internet-hozzáférést biztosítunk, így az oktatás helyhez kötöttsége többé nem lehet a tanítás és tanulás akadálya.

Hipersuli

 E-mentor tanoda

A ProSuli működtetése mellett támogatunk több olyan digitális oktatásfejlesztési kezdeményezésben, melyek célja a képzés hatékonyságának növelése és az oktatás lehetőségeinek bővítése. A 21. századi Pedagógiáért Alapítvány E-Tanoda programjában és a Magyar Református Szeretetszolgálat Ózdi Válasz út E-mentor programjában a diákok önkéntes alapon segítenek egymásnak online korrepetálással és személyre szabott digitális tananyagokkal.

TudatosNet
 

Felelős szolgáltatóként kiemelten kezeljük a gyermekek biztonságát az online térben. Ezt nemcsak technikai eszközzel támogatjuk, a tudatos internethasználat fontosságát minden elérhető fórumon hangsúlyozzuk a fiatalok, a szülők és a pedagógusok körében egyaránt. 
Az elmúlt években hatalmas tudásanyag gyűlt össze a témában: 

Továbbá hasznos információkat találsz a gyerekek digitális szokásainak megértéséhez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett https://gyerekaneten.hu oldalon is.

 

Tartalomszűrő megoldások a gyermekek online védelme érdekében

Gyermekeink tudatos okostelefon használatát segíthetjük a családi készülékekre telepített Family Link alkalmazással. Az alkalmazásról bővebben ide kattintva ismerhetsz meg bemutató videót. Az alkalmazást ide kattintva töltheted le ingyenesen androidos telefonra, ide kattintva pedig iOS (Apple) telefonokra. 

A Yettel számos otthoni internetes megoldást is kínál, amelyek lehetővé teszik a kiváló minőségű nagyképernyős internetezést, azaz wifi-re csatlakozva számítógépekkel, laptopokkal történő internetezést. Ezek az eszközök más védelmi rendszereket kívánnak, mint az okostelefonok. A család és a gyermekek védelmére az ingyenesen kipróbálható NORTON Family program telepítését javasoljuk, amely ide kattintva érhető el.

A legelterjedtebb számítógépes operációs rendszer a Windows, valamint az egyik legismertebb online videójáték-konzol, az XBOX gyártója a Microsoft szintén számos tartalomszűrési lehetőséget kínál és ajánl a gyermekkorú felhasználók védelmének segítésére, amennyiben eszközeiken az Edge böngészőt használják. A Microsoft biztonsági beállítási javaslatait ide kattintva érheted el.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által összeállított gyűjtésben megismerhetsz további ajánlott szűrőszoftvereket. A Hatóság ajánlását ide kattintva érheted el.
 

A „Family Link” a Google ingyenesen letölthető alkalmazása illetve szolgáltatása, melynek adatvédelmi (GDPR) és más jogszabályi megfelelése a Google kizárólagos felelősségi körébe tartozik. A „Family Link” szolgáltatásra, az alkalmazás használatára, a vonatkozó adatvédelmi szabályokra a Google Ireland Limited által meghatározott mindenkori Google ÁSZF az irányadó, az alkalmazás a Google  Általános Szerződési Feltételek szerint használható.


Környezettudatosság
 

Fontos alapértékünk a környezet tisztelete, ezért arra törekszünk, hogy a nagyvállalati létből fakadó káros környezeti hatásokat vagy megelőzzük, vagy innovatív környezetvédelmi megoldásokkal minimalizáljuk. Nem csak a környezetvédelemmel kapcsolatos megfelelési kötelezettségek teljesítése a cél, saját környezeti teljesítményünk javításán túl termékeink, szolgáltatásaink és kommunikációnk révén is szeretnénk hozzájárulni a társadalom környezettudatosságának erősítéséhez. 

Környezetvédelmi stratégiánk az energiahatékonyságra, a megújuló energiaforrások használatára, a mobil telekommunikációban rejlő lehetőségek kihasználására és munkatársaink bevonására épül. Munkavállalóinkat rendszeres környezetvédelmi képzésekben részesítjük, melyek elsődleges fókusza a káros környezeti hatások megelőzése.

Yettel székház

 
 Yettel Ház


Irodaházunk átadásakor Közép-Európa egyik legnagyobb környezettudatos beruházásának számított, de még napjainkban is egyike a legmodernebb és leginkább környezetbarát vállalati székhelyeknek Magyarországon.  A hazai irodapiacon új koncepciót megtestesítő épület máig számos egyedülálló megoldással rendelkezik.  A székházat több rangos hazai és nemzetközi építészeti díjjal is elismerték
A ház a fenntarthatóság jegyében úgy épült, hogy a vállalat birtokában lévő nyolc hektárnyi terület csupán 7,55 százalékát foglalja el. A székházat szándékosan nem választja el kerítés a környezetétől, így organikusan illeszkedik a környező zöldterülethez, amely Natura 2000 környezetvédelmi terület szomszédságában helyezkedik el. Az épületben kiemelten környezetbarát gépészeti megoldásokat alkalmaztak: geotermikus fűtő-hűtőrendszere napjainkban is hazánk egyik legnagyobb, megújuló energián alapuló fűtési-hűtési rendszere. Az irodaház melegvíz-ellátásának 60 százalékát 168 négyzetméternyi összfelületű napkollektor-rendszer biztosítja. Energiahatékony kialakításának köszönhetően a székház éves szinten ötszáz háztartás szén-dioxid kibocsátását és áramfogyasztását képes megtakarítani. 


Mit tehetsz ügyfélként a környezet védelme érdekében? 

Saját környezeti hatásaink csökkentése mellett fontosnak tartjuk, hogy aktívan hozzájáruljunk ügyfeleink környezeti hatásainak mérsékléséhez is. Ennek érdekében törekszünk olyan termékeket és szolgáltatásokat is elérhetővé tenni, amelyeken keresztül hozzá tudunk járulni fogyasztóink erőforrás felhasználásának és károsanyag kibocsátásának csökkentéséhez.

  • Ha úgy gondolod, hogy új telefont  szeretnél vásárolni, akkor a régi mobilodat ne dobd ki és ne őrizgesd sokáig a fiókban sem! Hozd be hozzánk, bármelyik Yettel üzletben átvesszük, ahol folyamatos lehetőséget biztosítunk arra, hogy leadd használt készüléked. A visszagyűjtött eszközöket újrahasznosítás céljából használt készülékként tovább értékesítjük külföldi piacon .
  • Környezettudatos kiegészítők: pl. lebomló mobiltokok.
  • Egyéb szolgáltatások: digitális szerződéskötés és aláírás, e-számla, online ügyintézés.
     

Közösségi szerepvállalás
 

Vállalatunknál immár hagyomány olyan közösségi programok szervezése, amelyek lehetőséget nyújtanak a munkavállalóinknak , hogy közösen tegyenek valami hasznosat környezetünkért és társadalmunkért, annak egy-egy segítségre szoruló csoportjáért.  Nagyszabású vállalati önkéntes programok lebonyolításával, illetve  adománygyűjtések (írószer és tanszer, tartósélelmiszer, könyvek, ruházat), jótékonysági süteményvásár szervezésével vállalunk e téren aktív szerepet. Ezen programokkal nem csak a társadalmunk és a környezetünk érdekében tehetünk valami hasznosat, de színes és szemléletformáló közösségi élményt nyújtunk kollégáink számára is. Önkénteseink és partnereink már több mint 40 000 fiatalt értek el a tudatos nethasználatot célzó programokkal.

Együttműködések

  • 2013 óta stratégiai partnerségben állunk a Magyar Vöröskereszttel, amelynek a fókuszában a katasztrófa-kezelési feladatokhoz kapcsolódó telekommunikációs együttműködés áll, ezenkívül a Véradókamion és a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat működését is támogatjuk
  • A Vigyél Haza Alapítvány tudatos kutyatartást támogató applikációjának és tevékenységének támogatása
  • A WWF és az UNICEF működésének és adománygyűjtéseinek támogatása
  • Adományvonalak és segélyvonalak működtetése a rászorulókért
  • 13600-Adhat Vonal, amelyet más telekommunikációs cégekkel és Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvánnyal közösen üzemeltetünk
  • Mobiltarifába épített jótékonykodás – Bátor Tábor flotta 
     

 

Kórházsuli