Több tanulmány is bizonyítja, hogy a természettudomány, a technológia és a mérnöki tudomány területein, azaz a STEM szakmákban kifejezetten alacsony a nők száma, s már a pályaválasztáskor is kevesen jelentkeznek az ezekhez kapcsolódó szakokra. Az Eurostat felmérése szerint az uniós országok között a női tudósok és mérnökök aránya 2022-ben széles skálán mozgott: míg Dániában, Litvániában vagy Bulgáriában 50% felett, addig Finnországban, Németországban és Magyarországon csupán 30% körül volt. Habár összességében érzékelhető némi javulás, a nők még mindig nagymértékben alulreprezentáltak ezeken a területeken.
Indul a ’Girls in tech’
Erre válaszként a Yettel az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karával közösen ösztöndíjprogramot hirdet ’Girls in tech’ néven, melyre május 22-től lehet jelentkezni. A program célja a mobiltechnológia, valamint a műszaki területek vonzóbbá tétele a fiatal nők számára. Az ösztöndíj keretösszege egy évre összesen 5 millió forint, amelyet szemeszterenként 4 diák nyerhet el. A pályázók közül a mobilszolgáltató és az egyetem által delegált szakmai zsűri választja ki a nyerteseket.
„Vállalatunknál mindig is stratégiai területként kezeltük az oktatás kérdését, legyen szó a gyermekek és szülők digitális edukációjáról, vagy éppen a női munkatársak arányának növeléséről az infokommunikációs szektorban. Munkáltatóként hiszünk a sokszínű munkatársi közösség teremtette üzleti előnyben, ennek szellemiségében például a Nők a Tudományban Egyesülettel is évek óta együttműködünk, és ezzel az ösztöndíjprogrammal is arra szeretnénk bátorítani a fiatal lányokat és nőket, hogy fedezzék fel tehetségüket és a lehetőségeket a műszaki és informatikai területekhez közeli szakmákban. Célunk, hogy a jövőben egyre több nőnek legyen lehetősége ezeken a területeken is érvényesülni, mert hiszünk abban, hogy a megszerzett tudás vonzó karrier- és életúthoz segítheti őket” – mondta el Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.
Az ösztöndíj a diákok egy már meglévő IT vagy mérnöki területhez köthető tudományos tervének megvalósulásához járul hozzá, illetve a kutatási időszak alatt, valamint a diplomázást követően a Yettel szakmai konzultációt is biztosít a diákoknak a vállalat szakembereivel. Az ösztöndíjprogramot az első évben pilot projektként indítják el, a folytatásról pedig az eredményeket kiértékelve döntenek.
„Az egyetemen elkötelezettek vagyunk amellett, hogy fokozzuk a nők jelenlétét és sikerét a műszaki és informatikai szakmákban. Az utóbbi években örömmel tapasztaltuk a női hallgatóink számának dinamikus növekedését, azonban ezek a számok még mindig jelentősen elmaradnak a kívánatostól. Ennek tudatában a 'Girls in tech' ösztöndíjprogram nem csupán támogatást, hanem kiemelt motivációt is nyújt a tehetséges női diákok számára, hogy bekapcsolódjanak és kiteljesedjenek az informatikai és műszaki tudományok világában és ezt a nagyszerű pályát válasszák. Az ösztöndíjazottak nemcsak anyagi támogatást kapnak, hanem aktív részesei lehetnek egy olyan közösségnek is, ahol a mentorálás és a szakmai kapcsolatok révén képesek lesznek megszilárdítani helyüket ezen a gyorsan fejlődő területen. Egyetemes felelősségünk, hogy minden lehetséges módon támogassuk a női diákokat, hogy megvalósíthassák tudományos és szakmai álmaikat. Hiszünk abban, hogy a tudás és az új perspektívák gazdagítják az oktatást és az ipart egyaránt, és ezáltal hozzájárulnak egy sokszínűbb, inkluzívabb és pezsgő társadalom kialakulásához” – vetette fel Dr. Eigner György, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának dékánja.
A kiírás részletei az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának oldalán olvashatók: https://nik.uni-obuda.hu/girls-at-tech-yettel-osztondij/